Szeretettel köszöntjük a Független Történelmi Protestáns Egyház honlapjára látógató Kedves Olvasót!

"Száznegyvenhármat léptem; ez a hossza
az emlékműnek. Hírnök, ki megölt
milliók végső tisztelgését hozza,
úgy mentem el a szobor-sor előtt.
      Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel
a hadra kelt hit zord hadnagyai,
a Vilmosok! és Coligny és Cromwell
- õk néztek rám - s a szablyás Bocskay...
Hátrálnom kellett közelükből: mindet
nem fogta össze csak messzibb tekintet.
Fölhúzódtam a kert felé, a fákig
s lelkemben is hűs tárgyilagosságig.
      
S most mintha õk
álltak volna kaszárnya-számadáson
      az én szemem előtt,
feszesen-katonásan
kilépvén éppen akkor
a hátterül kapott nagy szikla-falból
s abból a másik, épp oly teli tömbből,
a mögéjük kövesedett időből.

Addig jöhettek, maguk is meredt
kövek a napfénybe, hol nem lehet
szavuk már. Szavuk immár csak a tett,
mely idővel ad magyarázatot!
Holtak, vigyázz-ban állók, szóljatok!
      
Vagy előbb én beszélhetek?

Kik "ott álltatok, nem tehetve másképp",
mert ez vagy az, de megalkuvás nincsen,
mert a langyosat kiköpi az Isten,
kik után tárgyként maradt fönn a szándék,
      mennyi az igazság még öklötökben,
mely négy százada oly nagy esküt markolt,
mely kőbe s öröklétbe görcsösödten
tartja ma is a bibliát s a kardot?
Mit adott, melyre fölgerjedt szerelmes
dühével törtetek, a cél, ahogy
elértétek?
      Ti kérditek?
            S ha nem lesz
örömötökre meghallanotok?
Elmondom. Épp mert nékem is keserves."

 
(Részlet Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt című költeményéből)